A maja Uroborosz kozmikus ciklusai

A maja Uroborosz

2012 decemberében sokan találgatták, hogy vajon a maja jóslatnak megfelelően, valóban vége lesz-e világnak. Nos, azóta kiderült, hogy a Föld természetesen nem semmisült meg.

A maja Uroborosz című könyv szerint, ennek a magyarázata nagyon egyszerű. A tömegek félreértették a jóslatot, ami valójában nem a Föld, hanem egy korszaknak a végét jelezte. Elértünk annak a ciklusnak a cvgére, aminek a középpontjában az anyagi világra való koncentrálás állt.

Innentől kezdve már másféle értékekre kell helyeznünk a hangsúlyt. A maja Uroborosz mű szerint, most már inkább a lelki fejlődés áll majd az érdeklődés középpontjában.

Az emberiség csak akkor fog hosszabb távon fennmaradni, ha képes lesz spirituális értelemben is előbbre jutni. A következő 1300 évig tartó ciklusban nagyon fontos lesz a szív aktiválása. Ezen kívül, közeledik a mágneses pólusváltás időpontja, ami szintén komoly hatással lesz az emberiségre. A maja Uroborosz elolvasásából sokat lehet profitálni, ezért érdemes megrendelni az Angyali Menedék weboldaláról.