A vállalkozói képzéssel járó költségek

Vállalkozói képzés

Nyilván, hogy mielőtt az ember bármibe is belevágna, először alaposan körülnéz, hogy mi mindenre lesz szüksége és mindaz milyen költségekkel jár. Hogy a vállalkozói képzés mennyibe kerül manapság és milyen okmányok szükségesek hozzá, az a Transzport Studium weboldalán is megtekinthető, ahol természetesen bővebb információkkal is szolgálnak a tanfolyam menetéről és a vizsgáról.

Kétségtelen, hogy akik rendelkeznek már a vállalkozói képzés elvégzését igazoló dokumentummal, de ezt 10 évnél régebben szerezték meg, azoknak meg kell újítaniuk, különben nem tölthetik be a szakmai irányító feladatát semmilyen árufuvarozással foglalkozó cégnél.

Abban az esetben, ha nem most szerzi meg először a bizonyítványt, a vállalkozói képzés elvégzésére jelentkezve fel kell mutatni a korábbi szakmai képesítését igazoló dokumentumot. Szüksége lesz még a személyigazolványára és a lakcímkártyára is. A fent említett weboldalon megtalálhatja az oktatóközpont telefonszámát is, amit tárcsázva érdeklődhet a vállalkozói képzés menetéről.