Nagyon idegesítő tud lenni, ha több óra hosszát kell várakoznunk annak érdekében, hogy az államilag finanszírozott rendelőben, az orvos végre fogadni tudjon minket. A másik nagy problémát az jelenti, hogy sokszor nem jut idő akkor sem a beteg alapos kivizsgálására,
ha valaki végre a doktor színe elé került. Éppen ezért, egyre többen pártolnak át a magánrendelésekhez, hiszen itt előzetes időpontkérés alapján, általában hamarabb sorra lehet kerülni. Jelenleg a Duna Medical Centerben huszonöt magánrendelő várja a pácienseket, ezért bizonyára Ön is fel tudja keresni a magánkórházat abban az esetben,
ha valamilyen problémája akad. Az itteni orvosok mindig kedvesek és segítőkészek, valamint alaposan elmagyarázzák azt is, hogy mit kell tennie a betegnek a gyógyulás érdekében. A doktorok képesek rövid időn belül fogadni a pácienseket,
tehát senkinek nem kell várakozni a gyógyulás érdekében. Mindezek mellett, a Duna Medical Center szakrendelői elérhető áron kínálják a szolgáltatásaikat, tehát az átlagkeresettel rendelkező páciensek is igénybe vehetik az orvosok segítségét.