Napjaink világában könnyedén előfordulhat, hogy szükségessé válik egy búvóhely. Megtörténhet, hogy a partner az adott, azonban nincs helyszín, ahol szívesen eltöltenének egy kevés időt. Budapesten már erre is van megoldás, ezért egy pillanatra sem szabad kétségbeesni! Sok párnak tud kedvezni egy olyan hely, ahol tényleg kettesben maradhatnak egy ideig.
Bizonyos lakásokat kifejezetten ezért tartanak fent, ezért nem szükséges hotelszobát bérelni. A legtöbb szállodában a személyzet állandóan jelen van, valamint az sem feltétlenül kellemes, ha más lakókat hallanak, mert éppen vékonyak a falak. Meglepőnek tűnhet, de a búvóhelyek rengeteg szolgáltatást foglalnak magukban.
Ott van például a kábeltévé, a DVD lejátszó, a WiFi, a terasz, a klíma vagy éppen a garázs. Persze érdemes mindegyik lakásnál elolvasni a leírásokat, hogy megtalálja az ideálist. Továbbá minden randikuckó szabályzattal rendelkezik, azonban egyáltalán nem nehéz betartani az előírásokat. Először is javasolt időben érkezni, hiszen az alkalmazott más lakásokkal is kell foglalkozzon, ezért nem illik feltartani őt.
Másodszor, kizárólag Ön és a partnere tartózkodhat a lakásban, valamint a telefonon megbeszéltekhez kell igazodni. Teljes mértékben tilos a drog fogyasztása és a dohányzás az ingatlanon belül. Valamint ajánlott még időben lemondani a foglalást, amennyiben mégsem úgy alakulnak a dolgok, hiszen így zökkenőmentesen ki lehet adni más pároknak az ingatlant.
A tisztaságra nagy hangsúlyt fektetnek az alkalmazottak, ezért emiatt egyáltalán nem kell fájjon a feje. Továbbá a hangulat is roppant kellemes a négy fal között, ezért érdemes először az interneten megtekinteni a képeket. Látogasson el a buvohelykereso.com weboldalra, ahol megtalálhatja a kedvenc lakását!
A fővárosban elég könnyedén fog találni randikuckót, ráadásul mindegyiket könnyedén meg lehet közelíteni. Olvassa el az említett oldalon található leírást a búvóhelyekről, hogy minden információval tisztában legyen. Az igényes berendezés között képes lesz eltölteni néhány csodálatos órát a párjával.