Bizonyos szakmák esetében egyértelműen fontos, hogy rendelkezésre álljanak olyan szerszámok, amelyek sokoldalúan bevethetőek a mindennapok során végzett feladatokban. Ennél fogva, érdemes körültekintően vásárolni olyan termékeket, amelyekre biztosan felmerül az igény. A víz- és gázszerelő mesterek szerszámosládájában mindig fellelhetőek a csőfogó szerszámok. Ezek természetesen más esetekben is hasznosak lehetnek, hiszen a papagájfogóval a legtöbb csavaranya meghúzható, esetenként még a szegek is eltávolíthatóak, bár nem erre lett főként kifejlesztve. Az egyedi megoldások révén, többféle mérettartományban lehet velük dolgozni, így kibővülnek a lehetőségek.
A recés belső felépítésnek hála, úgy lehet megragadni velük még a teljesen sima felülettel rendelkező csöveket is, hogy azok stabilan fognak állni. Ugyanakkor érdemes odafigyelni arra, hogy milyen erővel történik a ráfogás, hiszen ha túl nagy lendülettel valósul meg, akkor megeshet, hogy a vezeték egyszerűen deformálódik, adott esetben a felülete megsérül, ami az esztétikai látványt ronthatja a későbbiekben.
A csőfogó esetében egyértelműen döntő tud lenni a pofák mérete, de az sem elhanyagolható, hogy milyen anyagból készül a szerszám, illetve a markolatnál burkolva van-e valamivel. Az ötvözött acél, amiben fellehető bizonyos mennyiségű króm-vanádium jelenléte, jóval ellenállóbbá teszi a szerszámot. A gumival vagy más PVC anyaggal történő bevonata a szárnak pedig segít az esetleges áramütések megelőzésében, illetve kényelmesebbé teszi a munkát. Előfordulhat ugyanis, hogy olykor elektromos vezeték kerül bevetésre, ami tartogat némi veszélyt magában.
A svédcsőfogók esetében a pofa gyakran meg van döntve 45 vagy 90 fokos szögben, a könnyebb tartás biztosítása érdekében. Amikor vásárlásra kerül a sor, akkor megéri a minőség mellett dönteni, ugyanis a gyakran használt darabok gyorsabban kophatnak és ennél fogva, az elhasználódás mentén ellehetetlenítik a hatékony feladatvégzést. A költségek általában nem magasak. A legtöbb fogó 10 000 Forint alatt már megvásárolható és akár éveken keresztül is rendszeresen igénybe vehető.