Horganyzott acél parkolásgátló

Parkolásgátló
Parkolásgátló

Akinek az utcán van bérelt parkolóhelye, vagy bárhol, ahol bárki számára elérhető, állandó bosszankodás forrása, hogy sokan ezt nem veszik figyelembe. A zárak mellet, cégünk elkezdte a parkolásgátló árusítását is, hiszen egyre nagyobb rá a kereslet.

Gyakran van a cégeknek, a munkatársaik vagy a hozzájuk látogató külsősök számára fenntartott parkolóhely. Annak ellenére, hogy ezt táblával és a rendszám felfestésével jelzik, sokan figyelmen kívül hagyják. Ezért van szükség a parkolásgátló használatára, hiszen ez fizikai akadályt jelent az adott helyen.

Három kulccsal lehet beszerezni, de természetesen már a rendeléskor jelezni lehet, ha valakinek több kulcsra van szüksége. Ugyanis előfordul, hogy háromnál többen használnak egy parkolót, tehát praktikus a több kulcs és tartalék sem árt.

A horganyzott acélból készült szerkezet egyszerűen működtethető. Ha a parkoló szabad fel kell állítani, így fizikai akadályt képez és senki sem tudja elfoglalni a helyet. A parkolásgátló arra is megfelel, hogy az autót nehezebben lehessen ellopni.