Több okból is kifizetődők a gázkazánok

A gáz fűtésre való felhasználása a megfelelő berendezéssel megbízható, hatékony és biztonságos. A gázkazánok manapság már számtalan háztartásban megtalálhatók, leváltva a régebbi berendezéseket és egy modernebb szintre emelve a fűtést. Az ilyen eszközök, ahogy a nevük is mutatja, a gáz elégetésével hőenergiát szabadítanak fel.

A keletkezett hőt vízzel továbbítják távolabbi pontokra a hőcserélőn keresztül. A gázkazánok megvehetők fali és álló kivitelben is, már ami az elhelyezését módját tekinti. A fali modell kis mérettel és jó érintésvédelemmel rendelkezik, aminek köszönhetően sok helyen például a fürdőszobában kap helyet. Az álló kivitelű nagyobb és nehezebb, mint a fali, de a korszerű kialakításának köszönhetően már belső terekben is elhelyezhető.

Egy rövid keresés után hamar kiderül, hogy a gázkazánok a funkciójukat illetően lehetnek fűtő, kombi és beépített tárolós fajták is. Az égését illetően létezik nyílt és zárt égésterű.

Míg a nyílt égésterű kéményes gázkazán a közvetlen környezetből, a helység levegőjéből használja fel az égéshez szükséges oxigént, addig a zárt égésterű turbós gázkazán és annak az utódja a kondenzációs gázkazán az épületen kívülről kapja az égéshez szükséges levegőt. Világos hát, hogy napjainkban a zárt égésterű gázkazánok bizonyulnak a legbiztonságosabb és leghatékonyabb megoldásoknak.

A kondenzációs kazán népszerűsége töretlen

Sokan szeretnék a fűtési időszakot könnyebbé és egyben energiahatékonyabbá tenni. Leváltva a sok munkával járó fatüzelést és kályhát, esélyt adva a kondenzációs kazán modernebb típusának, kétségtelenül elérhetők a fenti célok.

Természetesen beválik a hőszigetelés, a nyílászárók cseréje, illetve az ablak szigetelés is, de aki hosszútávon szeretne remekül funkcionáló, biztonságos és kifizetődő módszert, nem mehet el a kondenzációs kazán előnyei mellett.

A kondenzációs kazán esetében elmondható, hogy hasonlóan működik, mint a gázkazán. Kombi üzemmódban képes meleg vizet biztosítani, teljesen önálló módon, de akár indirekt tároló tartállyal és napkollektorokkal is csatlakoztatható.